Filmadatok
A tanú (1969) – Eredeti, cenzúrázatlan változat
leírás: magyar filmszatíra, 108'
rendező(k): Bacsó Péter
szereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Fábri Zoltán, , Monori Lili, Both Béla, Vámos László, Versényi Ida
tartalom: Néhány nappal a Cannes Classics-világpremier után a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésben a Pannonia Entertainmenttel a hazai mozikban is bemutatja Bacsó Péter A tanú című filmjének eredeti, cenzúrázatlan változatát. A tanú az elmúlt évtizedekben a szocialista diktatúra szimbólumává vált. Elkészítése után tíz évre dobozba zárták, s csak 1981-ben vetítették először – szintén Cannes-ban -, majd ezután itthon és további harminckét országban is bemutatták. A forgatás – a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások – hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén. Az eredeti verzió öt perccel hosszabb a ’81-ben bemutatott és végül forgalmazott változatnál. Látható benne egy Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban még nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben. A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan kópia alapján, a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott részeket – amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő – a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni a filmbe, és „hozzáfényelni” a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható a cenzúrázatlan változat. A film teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, harminc szakember részvételével és a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg.
korhatár:
megjegyzés:
Filmplakát
Filmpkép